Bélmegyeri Ált. Iskola

"Kompetencia alapú oktatás feltételeinek megteremtése Mezőberény és mikrotérségének nevelési- oktatási intézményeiben"

 

Témahét összegzése

 

Visszatekintve az elmúlt témahét eseményeire, a következő véleményem alakult ki:

    - Az előzetes felkészülés jóval több időt igényelt, mint az „egyéb”, hagyományos órák. Rendkívül munka és időigényes.

    Nehezítette az eredményesebb munkavégzést a betegségek miatti nagyszámú hiányzás.

    Hétfőn 5 tanuló érkezett iskolába, csütörtökre, péntekre 2 maradt.

    Sajnos elmaradt az osztály karácsonyi ünnepségünk, melyen csak 2 tanuló volt itt.

    Az Ügyességi versenyt nem lehetett lebonyolítani testnevelésből.

    - Ennek ellenére eredményes hetet zártunk, az itt lévő tanulók nyitottak voltak a változatos feldolgozási módokra, aktívan bekapcsolódtak az órák menetébe.

    Jobban rögzültek ismereteik a karácsonyi ünnephéttel kapcsolatosan.

    A hét méltó befejezése volt a falusi Karácsonyon való részvétel ahol színvonalas műsor megcsodálásával, ajándékozással együtt ünnepeltünk a falu apraja, nagyjával.

 

 

Szobám
sarkában a
békesség fája
zöld ruháján sok
ezernyi szín, alatta fénylő
melegségben a gyermeki világ
játszani hív. Játszani, játszani,
békében játszani gyermekem veled
hagy játsszam még, körültáncolom veled
a világot most, mikor mindenki érzelme ég.
Nézem a fámat és egyre jobban érzem a fenyő
illatát, töprengem azon, hogy milyen jó lenne, ha
örök maradna ez éjszakám. Csillagszórók a gallyak
csúcsán szórják a karácsony csillagát, békecsillagok
röpdöső fényei
szobámból
  szálljatok
   mind tovább.

Gyenes István – Karácsonyfa

 

Letölthető dukomentum:

Projekttevékenység Bélmegyer.pdf

 

www.nfu.hu

[Kezdőlap] [Hírek] [Projekt tartalma] [Projekt tevékenység] [Petőfi Sándor Gimnázium] [Luther téri Ált. Iskola] [Petőfi utcai Ált. Iskola] [Bélmegyeri Ált. Iskola] [Összevont Óvodák] [Kedvezményezettek:] [Fényképek] [Videók] [Hirdetések] [Közbeszerzés] [Konferencia] [Innovációk] [Közvéleménykutatás]