^Vissza a lap tetejére
Elérhetőség
Telefon: 66/515-573
e-mail: altalanosiskola@mezobereny.hu

  • 1 Határtalanul Program Erdélyben

    Nagy izgalommal készültünk a Határtalanul Program keretében „Elek apó meséi: Erdélyi legendák és mondák nyomában” című kirándulásunk megvalósítására. Előkészítő órák keretében a 7. a-c, a 7. d és a 7. e osztály tanulóival együtt megismerkedtünk az Erdélyben élő magyarság létszámával, az államhatáron kívüli elhelyezkedés történelmi okaival, a meglátogatandó települések magyarságának történetével. Térképen megkerestük az úticéljainkat. Megvizsgáltuk Erdély összlakosságának etnikai összetételét.
    Bővebben...
  • 2 Színházban jártunk

    2023. május 25-én délután került sor mesebérletünk harmadik, egyben utolsó elődására. Így ismét a Békéscsabai Jókai Színházba látogattunk el iskolánk 86 tanulójával. Nagy érdeklődéssel vártuk Benedek Elek – Szente Éva: Égig érő fa című előadását, hiszen sokunk által ismert mese került feldolgozásra.
    Bővebben...
  • 3 Sikeres szereplés a JóPálya vetélkedő megyei döntőjében

    A 7.a-c osztály három tanulója, Eszenyi Gergő Noel, Kulich Dávid és Miklovicz Áron a Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara által szervezett JóPálya nevű háromfordulós vetélkedő megyei döntőjében 2. helyezést ért el. A versenyre Békés vármegyei általános iskolák 6-7. osztályos tanulói nevezhettek. A verseny első fordulójában egy a szakmákkal kapcsolatos online kérdőívet kellet kitölteniük a gyerekeknek
    Bővebben...
  • 4 Simonyi Zsigmond helyesírási verseny 2. fordulója

    Lezárult a XXVI. Kárpát-medencei Simonyi Zsigmond helyesírási verseny 2. fordulója, megszülettek az eredmények. A versenyszabályzat értelmében Magyarországon az 5–8. évfolyamról: minden megyéből évfolyamonként 1 fő I. helyezett tanuló; a fővárosból évfolyamonként 3 fő, az I–III. helyezett tanulók jutnak tovább a döntőbe.
    Bővebben...
  • 5 Mezőberényi Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium

    A Mezőberényi Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium fenntartója és működtetője a Gyulai Tankerületi Központ. Tevékenysége Mezőberény, Bélmegyer, Murony települések közigazgatási területére vonatkozik. Jelenleg a székhelyen, három tagintézményben és négy telephelyen látja el feladatait.
    Bővebben...

2023. MÁRCIUS

Időpont

Program

1.

Szerda

 Diákolimpia megyei elődöntő kosárlabda IV. kcs. fiúk -Mezőberény

 Tablófotózás - 8.c

2.

Csütörtök

 Tablófotózás - 8.e

3.

Péntek

 Tablófotózás - 8.d

4.

Szombat

 

5.

Vasárnap

 

6.

Hétfő

 Pénz7

 17,00: Hit- és erkölcstan tájékoztató leendő elsős szülőknek  

 Pénz7 a tehetséggondozó foglalkozásokon

7.

Kedd

 

8.

Szerda

 Nőnap – osztályszinten

 Diákolimpia kosárlabda megyei döntő IV. kcs. lány - Mezőberény

9.

Csütörtök

 8,00: DSDI írásbeli  nyelvvizsga 8.a

10.

Péntek

 Diákolimpia megyei döntő kosárlabda IV. kcs. fiúk - Békéscsaba

11.

Szombat

 

12.

Vasárnap

 

13.

Hétfő

 

14.

Kedd

 10,30: Március 15. – iskolai ünnepség

 17,00: Március 15. – városi ünnepség

 A Víz Világnapjára kiírt rajzpályázat

15.

Szerda

 Nemzeti Ünnep

16.

Csütörtök

 Nemzetközi Kenguru Matematikaverseny - iskolai

17.

Péntek

 

18.

Szombat

 Suli kézi fesztivál - Balmazújváros

19.

Vasárnap

 

20.

Hétfő

 8,00: Kimeneti mérés - 7.a-c

 A víz világnapja Happy Hét

21.

Kedd

 8,00: Kimeneti mérés - 7.d

 8,00-16,00: A tanulói adatlapok módosítása

22.

Szerda

 8,00: TIMSS mérés - 8.a

 8,00-16,00: A tanulói adatlapok módosítása

 XXVI. Simonyi Zsigmond Kárpát-medencei helyesírási verseny

 5. és a 6. évfolyam   

 A víz világnapja-interaktív fejlesztő foglalkozás

23.

Csütörtök

 XXVI. Simonyi Zsigmond Kárpát-medencei helyesírási verseny

 7. és a 8. évfolyam   

24.

Péntek

 8,00: Kimeneti mérés - 7.e

25.

Szombat

 

26.

Vasárnap

 

27.

Hétfő

 8,00: TIMSS mérés - 8.d

 Digitális témahét

 Digitális témahét a tehetséggondozó foglalkozáson

28.

Kedd

 

29.

Szerda

 16,30: Iskolanyitogató

30.

Csütörtök

 8,00: DSDI szóbeli  nyelvvizsga 8.a

31.

Péntek

 

 

Az előző hónapok programjai

. mai.mezobereny.hu