Boldogságóra
2023.március 29-én boldogságórákat tartottunk iskolánk 2.c osztályában. Az első tavaszi hónap témája – nem véletlenül – az apró örömök élvezete. Ráhangolódásként relaxációval indult az óra, amely az apró örömökre, a jelen pillanat élvezetére épült. Miután beleéltük magunkat az óra témájába, rengeteg történet, napi apró esemény került terítékre.
Boldogságóra a 2.c osztályban Megküzdési stratégiák – februári téma
Osztályunk nagy örömmel fogadta a tízhónapos személyiségfejlesztés februári témáját, a megküzdés fogalmának boncolgatását. Mivel a csodálatos Micimackó sok gyermek kedvence, és a nyelvezete is közel áll hozzájuk, így mindenki hamar megértette a „megküzdés” fogalmának lényegét. Az óra relaxálással indult, ahol eljutottunk egy kis csónakkal egy mesebeli szigetre.
Boldogságóra
2023. január 31-én boldogságórákat tartottunk iskolánk 2.c osztályában. Az év első hónapjának témája a célok kitűzése és elérése. Ráhangolódásként a fent idézett sorokkal indultunk, mely sok kérdést és még több hozzászólást fölvetett. Meglepődve tapasztaltam, milyen nagy érdeklődéssel fordultak a gyerekek mind a boldogság fogalma, mind a célkitűzések fontossága felé.
Boldogságóra a 2. c osztályban
A novemberi hónap boldogságóra programjának témája a társas kapcsolatok. Ennek jegyében épült fel a 2. c osztály órája is, ahol beszélgettünk az emberi kapcsolatokról, a barátság fontosságáról és a szerethető tulajdonságokról. Érintettük a társas intelligencia fogalmát, annak jótékony hatásait.
Boldogságóra / október – optimizmus / 2.c osztály
Osztályunk örömmel fogadta a tízhónapos személyiségfejlesztés októberi témáját, az optimizmust. Mottónknak Mike Pearl idézetét választottuk: „Amikor nem tudsz változtatni valamin, lásd meg benne a legjobbat!” Mivel nagyon találóan és egyszerűen fejezi ki az optimizmus lényegét, így minden gyermek hamar megértette a szó legmélyebb értelmét.
Boldogságórák a 2.c osztályban
2022. szeptember 30-án boldogság órákat tartottunk iskolánk 2.c osztályában. A szeptemberi hónap témája a hála. Ráhangolódásként Bagdi Bella: Hálás vagyok című dalával indult az óra, mely sok kérdést és még több hozzászólást fölvetett.
A testmozgás gyakorlása
Boldogság óra a 7.a osztályban
Kört alkottak a gyerekek és labdadobás közben mindenki mondott egy-egy gondolatot, ami az egészséges életmóddal kapcsolatban fontosnak tart. Így kezdtük a foglalkozást. A játék végén összegeztük az elhangzottakat: az egészségmegőrzésének nagyon fontos eleme a mindennapi mozgás, a rendszeres fizikai aktivitás a gyerekeknél is.
A megbocsátás gyakorlása
Boldogság óra a 7.a osztályban
A beszélgetőkörben sorra vettük, hogy melyek a leggyakoribb sérelmek melyekkel meg kell küzdeniük a gyerekeknek. Ilyen, pl. ha a legjobb barátunk elárul, ha a szerelmünk elárul, ha az osztálytársunk elfordul tőlünk, ha a szüleink nem foglalkoznak velünk kellőképpen.
A Boldogságóra program 2021/22 tanévében, március hónapban, a Boldogság és öröm csoport, azaz az 1.c osztály elnyerte a hónap csoportja címet!
Apró örömök élvezete
Boldogság óra a 7.a osztályban
Henry Miller idézetének felolvasásával kezdtük a boldogság órát. „Abban a pillanatban, amikor valaki figyelmet szentel valaminek, legyen az akár egy fűszál, a dolog maga rejtélyes, bámulatos, leírhatatlanul pompás világgá változik.” A hétköznapokban rejlő apró örömök megtalálása és megélése elengedhetetlen ahhoz, hogy boldognak érezzük magunkat.
Az 1. osztály apró örömei Boldogság órán
Az apró örömök téma első foglalkozásán zenehallgatás közben pillangókat nyírtak és díszítettek a gyerekek. Ezt követően izgalommal várták, hogy mit fogunk csinálni a továbbiakban. A következő alkalommal, amikor elkészült a fa törzse és ágai, megbeszéltük, hogy ha valaki valamiért örömet érez, feltehet egy pillangót a fára.
Boldogság óra a 7.a-ban
A TÁRSAS KAPCSOLATOK ÁPOLÁSA
A Jobb veled a világ című dal meghallgatásával, jókedvűen kezdtük meg a harmadik foglalkozásunkat, melynek témája a társas kapcsolatok ápolása volt. Ezt követően a beszélgetőkört a témához kapcsolódó legfontosabb fogalmak meghatározásával indítottuk: barátság, bizalom, önbizalom, kötődés, megbocsájtás.
Megküzdési stratégiák
Boldogság óra a 7.a osztályban
Mindennapi életünk egyik legnagyobb kihívása, a stresszel való megküzdés. A váratlan helyzetekkel való megküzdésünket, cselekedeteinket és érzéseinket nagyban meghatározza a gondolkodási beállítódásunk.
A célok kitűzése és elérése
Boldogság óra a 7.a osztályban
A január mindig egy új év kezdetét, új célokat és új lehetőségeket jelent. Ilyenkor mindenki értékeli az mögötte lévő évet, a megvalósult és a meg nem valósult céljait. Mi is ezt tettük a boldogság órán. Párokban a táblán lévő kérdéseket tettek fel egymásnak a gyerekek az elmúlt évvel kapcsolatban.
Boldogságóra az 1.c-ben
Társas kapcsolatok
Az első osztályosoknak nagy szükségük van a kötődésre és a bizalom kialakulására. Fontos, hogy az osztály minél hamarabb jó közösséget alkosson. Ezért is örültem, amikor kiderült, hogy novemberben ezzel a témával foglalkozhatunk. A ráhangoló dalokat szeretik a gyerekek, így az új dalt is örömmel fogadták.
Boldogság óra 7.a
Optimizmus gyakorlása
A beszélgetőkört a Lao-ce idézet felolvasásával kezdtem, melyet közösen értelmeztünk. Saját kis életükből való példákon keresztül közösen megfogalmaztuk a pesszimista, az optimista és a realista ember viselkedése közti különbséget. Azt, hogy hogyan magyarázzuk meg magunknak a velünk történt eseményeket nagyban befolyásolja, hogy hogyan reagálunk a körülöttünk zajló dolgokra.
Optimizmus a 3.a osztályban
A 3.a osztály is részese a Boldogságóra programnak. Október hónap központi témája az „Optimizmus”. A gyermekek kedvelt témája volt, szívükhöz közel álló dallal a központban. A beszélgetőkör alkalmával mindenki elmondhatta gondolatait az optimizmus fontosságáról.
Boldogságóra az 1.c-ben avagy Október az optimizmus hava
Mindannyian saját élettapasztalatainkat a saját belső szűrőnkön keresztül értelmezzük. Az, hogy hogyan magyarázzuk meg magunknak az eseményeket (vagyis milyen a magyarázó stílusunk), kulcsfontosságú tényező abban, hogy hogyan reagálunk. A pesszimizmus, az optimizmus és a realizmus három markáns és egymással összefüggő magyarázó stílust képvisel.
Rajzban mondom el…
Boldogság óra a 7.a osztályban
Ebben a tanévben a 7.a osztály már ötödik éve lehet részese a „Boldog Iskola” keretében zajló boldogság óráknak. A Jobb Veled a Világ Alapítvány által kidolgozott program célja, a gyerekek pozitív életszemléletre való nevelése, tanítása.
Hálaszüret
Boldogságóra az 1.c-ben
A Boldogságprogram évek óta szerepel az iskolánkban. Az idei tanévtől az 1.c osztály is részese lehet ennek a kezdeményezésnek, melyet Magyarországon a Jobb Veled a Világ Alapítvány dolgozott ki. A program a pozitív pszichológia vizsgálataira épül, melynek lényege a személyiségfejlesztés, a pozitív életszemléletre való képesség tanítása.
Boldogságóra 4.
A 2. a osztályban az órát azzal kezdtük, hogy körben leültünk és a neve kezdőbetűjével mindenki mondott egy képzeletbeli tárgyat, fogalmat, érzést, amit ajándékba hozott a többieknek. Például: „Szervusztok, Kati vagyok, hoztam nektek kedvességet.” A diákoknak meg kellett ismételni az előttük elhangzott neveket és fogalmakat is.