Határtalanul Program Erdélyben Nagy izgalommal készültünk a Határtalanul Program keretében „Elek apó meséi: Erdélyi legendák és mondák nyomában” című kirándulásunk megvalósítására. Előkészítő órák keretében a 7. a-c, a 7. d és a 7. e osztály tanulóival együtt megismerkedtünk az Erdélyben élő magyarság létszámával, az államhatáron kívüli elhelyezkedés történelmi okaival, a meglátogatandó települések magyarságának történetével. Térképen megkerestük az úticéljainkat. Megvizsgáltuk Erdély összlakosságának etnikai összetételét. Bővebben...
Színházban jártunk 2023. május 25-én délután került sor mesebérletünk harmadik, egyben utolsó elődására. Így ismét a Békéscsabai Jókai Színházba látogattunk el iskolánk 86 tanulójával. Nagy érdeklődéssel vártuk Benedek Elek – Szente Éva: Égig érő fa című előadását, hiszen sokunk által ismert mese került feldolgozásra. Bővebben...
Sikeres szereplés a JóPálya vetélkedő megyei döntőjében A 7.a-c osztály három tanulója, Eszenyi Gergő Noel, Kulich Dávid és Miklovicz Áron a Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara által szervezett JóPálya nevű háromfordulós vetélkedő megyei döntőjében 2. helyezést ért el. A versenyre Békés vármegyei általános iskolák 6-7. osztályos tanulói nevezhettek. A verseny első fordulójában egy a szakmákkal kapcsolatos online kérdőívet kellet kitölteniük a gyerekeknek Bővebben...
Simonyi Zsigmond helyesírási verseny 2. fordulója Lezárult a XXVI. Kárpát-medencei Simonyi Zsigmond helyesírási verseny 2. fordulója, megszülettek az eredmények. A versenyszabályzat értelmében Magyarországon az 5–8. évfolyamról: minden megyéből évfolyamonként 1 fő I. helyezett tanuló; a fővárosból évfolyamonként 3 fő, az I–III. helyezett tanulók jutnak tovább a döntőbe. Bővebben...
Mezőberényi Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium A Mezőberényi Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium fenntartója és működtetője a Gyulai Tankerületi Központ. Tevékenysége Mezőberény, Bélmegyer, Murony települések közigazgatási területére vonatkozik. Jelenleg a székhelyen, három tagintézményben és négy telephelyen látja el feladatait. Bővebben...