Határtalanul, 2019. május 27-30.

A Székelyföld; A Sóvidék csodái

A Mezőberényi Általános Iskola 7. évfolyamából 45 tanuló három pedagógus kíséretben vett részt a Határtalanul program keretében egy 4 napos erdélyi kiránduláson. Célunk Erdély csodás tájainak, történelmének, kultúrájának, lakóinak megismerése volt.

Az utazást előkészítő foglalkozás előzte meg, ahol megismerkedtünk a vidékkel, amelyet majd meglátogatunk.

 

1. nap

Hétfőn reggel 6 órakor indult csoportunk az iskola elől. Első állomásunk Nagyvárad volt. Nagyvárad Bihar megye székhelye, megyei jogú város a Partiumban, a Sebes-Körös partján. Lakóinak kb. 24%-a magyar.

A hagyományok szerint Nagyváradot Szent László király alapította, aki oda helyezte a Bihari Püspökséget.

Elsőként a római katolikus székesegyházat látogattuk meg, mely 1750 és 1780 között épült. A barokk stílusú bazilika központi hajója 70 méter hosszú, két oldalsó hajója és két templomtornya van. Idegenvezetőnk körbevezetett minket, és mesélt. Megtudtuk, hogy Mária Terézia adományozta a templomnak a gyönyörű orgonát, hogy itt őrzik a Szent László koponyaereklyéjét tartalmazó hermát, egy hatvan centiméter magas mellszobrot a király vonásaival.

Mint megtudtuk, négy magyar királynak volt itt a nyughelye: az alapító Szent László királyé, Luxemburgi Zsigmondé és feleségéé, Mária királynőé és I. Károly Róbert király feleségéé, Beatrix királynéé.

A főtéri Fekete Sas palota épületegyüttesén áthaladva a Szent László térre jutottunk, melynek mai neve Egyesülés tér. A tér közepén Szent László helyett Nagy Románia létrehozójának, I.Ferdinánd királynak a szobra áll. Megnéztük a tér templomait: a görög katolikus püspöki palotát, az ortodox templomot, a Holdas templomot, mely nevét a homlokzatán látható, a Hold járását mutató szerkezetről kapta és a Szent László templomot, melynek ajtaján a király legendáival kapcsolatos jelenetek láthatóak, pl. vizet fakaszt a sziklából vagy kunokat üldöz. 

Sétánk során láthattuk a Holnap irodalmi társaság meghatározó alakjait ábrázoló szoborcsoportot, amely Ady Endrét, Dutka Ákost, Juhász Gyulát és Emőd Tamást mutatja egy kávéházi asztal körül.

Hamarosan csatlakozott hozzánk a Csíksomlyóról érkezett Orbán László idegenvezető, aki a következő napokat velünk töltötte. Ő és sofőrünk, a gyomai Kelemen Péter nagy segítségnek bizonyultak számunkra, hiszen mindketten jól ismerik Erdélyt, Erdély nevezetességeit, az utakat.

Következő állomásunk a romániai Király-erdő délkeleti részén fekvő Mézgedi-cseppkőbarlang volt. A parkolóból sétáltunk fel 16 méter széles és 10 méter magas bejárati kapuzathoz. Az óriás méretű barlangban mintegy 1500 méteres sétát tettünk két emeleten. Ritka szépségű hófehér cseppkőalakzatok láthatók itt: Cápauszony, Csillár, Titanic, Szfinx és egyéb formában. Megtudtuk, hogy a barlang kedvelt lakóhelye a denevéreknek, és azt is, hogy innen ered a Meziád-patak.

Sárosan, lucskosan tértünk vissza a buszhoz. A parkoló melletti patakban cipőt tisztítottunk, majd elindultunk Magyarlónára, ahol az első éjszakát töltöttük.

Amikor egy-egy érdekes helyen elhaladtunk, idegenvezetőnk mesélt. Így tudtuk meg, hogy a Bánffyhunyadon látható hatalmas, cifra házak neve cigoda, melyeket gábor-cigányok építettek, akiknek tipikus foglalkozásuk a tetőfedés, és szigorúan őrzik hagyományaikat. Körösfő híres az asszonyok varrotasairól és a férfiak fafaragásairól. Kalotaszeg hagyományait őrzik. A főutca egy kirakodóvásár, elsősorban a korondi porcelánokat és a székely háziipari termékeket árulják.

Kalotaszeg peremén, Magyarlónán nagy szeretettel fogadtak bennünket a helyiek. Házaknál voltunk elszállásolva, ahol finom vacsorát kaptunk, kényelmes szobákban alhattunk.

 

2. nap

Reggel úgy tűnt, esőre áll az idő, ezért a Tordai-hasadékot csak a buszból vettük szemügyre, a túra helyett a Tordai sóbányát néztük meg. Ez a bánya az egyik legjelentősebb sóbánya volt Erdélyben, ám 1932-ben leállt a termelés. 2010-ben felújított állapotban nyílt meg a nagyközönség előtt.

A benti hőmérséklet állandóan 11 Celsius fok körüli, ezért zárt cipőben és vastag felsőben indultunk útnak.

A főbejárattól 45 méteren keresztül lépcső vezet a bányába. Lehet lifttel is menni, de a hosszú sor miatt mi ezt nem vettük igénybe. A Rudolf tárnában asztaltenisz, minigolf, teke, billiárd és egy panorámás óriáskerék, a Terézia tárnában egy földalatti, nyolc méter mélységű, magas sótartalmú tó van,  melyen csónakázni lehet. Természetesen kipróbáltuk az evezést, mely nagy élmény volt számunkra.

A sóbánya egyben bányászati múzeum is. Különösen érdekesek a középkori felszerelések, mint az emelőszerkezet, amely 1865 táján készült fenyőfából és jó állapotban maradt fenn. Négy karja van és mindegyiket egy vagy két ló forgatta váltásban, így került mozgásba a kenderből készült kötél, amellyel kiemelték a kibányászott sót.

A Névsorolvasás termében történt a munkások névsorának felolvasása a munka megkezdése előtt és a befejezése után. Itt egy sóból faragott oltár is van, ahol hetente istentiszteletet tartott a lelkész.

24 emelet mélységben voltunk, nagyon tetszett mindnyájunknak ez a különleges helyszín.

Igen hosszan buszoztunk, míg megérkeztünk Szovátára, a Székely-sóvidék legismertebb, nemzetközi hírű fürdő- és üdülőhelyére, mely a Kárpátok völgyében található. Fürdője a kontinens egyetlen heliotermikus tavának, a Medve-tónak partján épült. A Medve-tó nevét kiterített medvéhez hasonló alakjáról kapta. És hogy mit jelent a heliotermikus? Laci, az idegenvezetőnk többször is megismételte, nehogy elfelejtsük! A tóba ömlő patak és az éves csapadék néhány centiméteres édesvízréteget képeznek az egyébként sós tó vizének felületén. Az édesvíz üvegházhatást hoz létre, megakadályozza az alatta lévő sós víz kihűlését.

Körbesétáltuk a tavat, megnéztük a színéről elnevezett Vörös- és Zöld tavat, egy csipkés felszínű sósziklánál pedig fotókat is készítettünk.

Itt kaptunk egy kis szabadidőt, fagyizhattunk, sétálhattunk.

Következő állomás: Korond, a Sóvidék legnevezetesebb települése, a népi fazekasság egyik erdélyi központja. Itt először egy sóvágóhoz tértünk be, aki megmutatta nekünk, hogy a hatalmas sótömböket hogyan vágja kisebb darabokra, hogyan készít gyógyító sólámpát, különféle bajokra fürdősót, illetve ételek ízesítéséhez használható fűszeres sókat. Kezünkbe vehettük, megtapogathattuk a sótömböket, akár meg is nyalhatta, aki úgy gondolta.

A település főutcájának két oldalán kirakodó vásár van. Kapható itt minden: a korondi kerámiatermékektől, a szalma- és gyékényfonatokon, gyapjútermékeken, faeszközökön, használati- és dísztárgyakon át a házi készítésű lekvárokig, pálinkáig, szörpökig. Egy órán át nézelődtünk, vásároltunk.

Szállásunk a közeli Farkaslakán volt. A csoport egyik része a Gordon panzióban, a többiek a panzió tulajdonosának vendégek fogadására kialakított házában aludhatott.

Mielőtt megvacsoráztunk és elfoglaltuk szálláshelyünket, koszorút helyeztünk el Tamási Áron író síremlékén. A farkaslakai emlékkő Szervátiusz Jenő és fia Tibor alkotása 1972-ből.

 

3. nap

Egyre nehezebb volt az ébredés. Rövid idő alatt sokat utaztunk, sok szép dolgot láttunk, de bizony mindig későn aludtunk el, és korán kellett kelnünk.

Szerencsénkre eső mindig éjszaka esett, a nappalok melegek voltak.

Erre a szerdai napra túrát terveztünk. Útban a Madarasi-Hargita felé megálltunk Szejkefürdőn, hogy megnézzük Orbán Balázsnak, a legnagyobb székely írónak, történésznek kopjafás-féldomborműves síremlékét, mely elé 14 darabból álló székelykapu-sort állítottak. Idegenvezetőnk elmesélte, hogyan készül a székelykapu: három oszlopa, zábéja van, ez felül egy vízszintes gerenda, a szemöldökfa, vagy kontyfa köti össze, amelyre gyakran a galambdúcot építenek. Az oszlopok közötti távolság eltérő, helyet adva a nagy- és a kiskapunak. Az elkészült kapukat általában virágos mintákkal díszítik, de van, amikor mértani alakzatokkal.

Idegenvezetőnk nagy tisztelettel beszélt Orbán Balázs  hatkötetes A Székelyföld leírása című könyvéről, melyet gyakran forgat ő is. Megtudtuk, hogy Orbán Balázs 150 fős szabadcsapatot szervezett a szabadságharcosok támogatására, de mire hazaért athéni útjáról, Világosnál megtörtént a fegyverletétel.

A Madarasi-Hargita a Hargita-hegység és Székelyföld legmagasabb csúcsa. A hegy lábánál buszunk leparkolt, és innen traktorral vittek fel bennünket az 1650 méteren található a Madarasi-Hargita menedékházhoz. Innen gyalog folytattuk utunkat az 1801m magasan lévő csúcsig, a székelyek Szent Hegyéig ragyogó napsütésben. A csúcsra érve rendkívüli a látvány, szinte „egész Erdély” a lábaink előtt hever.

2014 pünkösdjén avatták itt fel a Szarvas városa által adományozott Turul-szobrot.  Körülötte két kisebb magaslaton több tucat kereszt, kopjafa és kőhalom. Mindegyik kis emlékmű a világ különböző részeiről idevándorolt magyarok hátrahagyott emlékei, idézetekkel, faragásokkal díszítve. Pihentünk egy keveset, gyönyörködtünk a csodás tájban, majd visszatértünk autóbuszunkhoz.

Székelyföld egyik legkülönlegesebb látványossága a parajdi sóbánya. Külön busszal indultunk el a falu központjából egy nagy „Jó szerencsét!” feliratú bejáraton át a sóhegy gyomrába egy másfél kilométer hosszú, igen szűk  alagúton 120 méter mélységre.

A bányában minden csillog, hiszen kősó a mennyezet, a falak és a padló. A hatalmas teremben sok szórakozási lehetőség várja az oda látogató turistákat: kalandpark, kápolna, mozi, kávézó… A sóbánya levegője asztma és légúti megbetegedések gyógyítására alkalmas. Mi nem töltöttünk sok időt itt, hisz várt még ránk egy túra a sószorosban. Itt a medvecsalád lábnyomain kívül különféle esőbarázdás kősósziklát, sóformációkat, valamint sótűrő növényeket nézegettünk.

Nagyon fáradtak voltunk, mégis örömmel fogadtuk este a panzióba érkező vendégeket. Táncház vette kezdetét. Először a mezőberényi néptáncosok mutatkoztak be, majd az erdélyi tánc következett, végül pedig mindenki „beállt a sorba”, és énekeltünk, táncoltunk. Nagyon jól sikerült az est!

 

4. nap

A mezőberényi emberek büszkék arra, hogy nagy költőnk, Petőfi Sándor háromszor is járt nálunk, hogy meglátogassa unokatestvérét, jó barátját, Orlai Petrics Soma festőművészt. Várakozással indultunk a finom reggeli és a búcsúzkodás után Fehéregyháza felé, ahol emlékmű áll nagy költőnk tiszteletére.

1849. július 31-én a Fehéregyháztól keletre lévő sík mezőn ütközött meg egymással a túlerőben lévő orosz cári csapat és a Bem József által vezetett magyar sereg. Az ütközet feltételezett színhelyén Ispánkútnál esett el Petőfi Sándor nemzeti költőnk. Itt áll az az emlékmű, amelynél rövid megemlékezés után koszorút helyeztünk el tiszteletünk jeléül.

Míg Segesvárra értünk, sok szép dolgot láttunk, idegenvezetőnk érdekes dolgokat mesélt nekünk többek között Petőfi körtefájáról, ahol – a legenda szerint – elszavalta az Egy gondolat bánt engemet című versét.

Segesváron először a vár Óratornyát néztük meg. Ott megtudtuk, hogy várnak 14 tornya volt, melyből jelenleg 9 áll, s ezeket 930 m hosszú várfal köti össze. Majd a 178 fokból álló fedett diáklépcsőn mentünk fel a várhegyre. A lépcső nevét onnan kapta, hogy a vártemplom melletti iskolába minden reggel ezen a lépcsősoron mentek fel a segesvári diákok. Amikor mi ott jártunk, éppen ballagásra készülődtek az iskola tanulói.

A régi megyeházánál Petőfi Sándor mellszobrának megtekintése után ismét buszra szálltunk, és Kolozsvárig meg sem álltunk. Kolozsvár a „kincses város”, Románia 2. legnagyobb városa. Tizenegy felsőfokú oktatási intézményével és számos középiskolájával az ország fontos kulturális központja. Számos fesztiválnak, koncertnek ad helyet, pezsgő élet folyik itt.

Szerettünk volna nagy sétát tenni itt, de az időjárás sajnos közbeszólt. Bolyai János emléktábláját és a Mátyás király emlékművet sikerült megnéznünk, majd leszakadt az ég. Bokáig gázoltunk a vízben, egy bevásárló központba „menekültünk”, majd buszra szálltunk, és tovább indultunk. Laci, az idegenvezetőnk azért beszélt nekünk arról, hogy miért is született Hunyadi Mátyás Kolozsváron, a Házsongrádi temetőről, ahol erdélyi magyar írók, költők nyughelye található. Többek között elhangzott Apáczai Csere János, Dsida Jenő, Reményik Sándor neve is, és láthattuk a számos épülő ortodox templomot.

Kolozsváron elbúcsúztunk Idegenvezetőnktől, aki vonattal indult haza.

A Királyhágón álltunk meg legközelebb, ahol a történelmi Erdély és a Partium határa volt. Itt sem tudtunk sokáig gyönyörködni a csodás tájban, mert újabb felhőszakadás zúdult ránk.

Az idő 3 napig kegyes volt hozzánk, hazafelé azonban beleszólt programjainkba.

Vidáman, énekszóval utaztunk hazáig.

A 4 nap alatt megtapasztaltuk, hogy az erdélyi magyarok mennyire büszkék magyarságukra, mennyire óvják hagyományaikat, milyen összetartók, vendégszeretők.

A képeket ide kattintva tekinthetik meg!