Fenntarthatósági témahét iskolánk 1-4. évfolyamán
1-2. évfolyam
A héten mindennap foglalkoztunk kicsit a témával. Megbeszéltük a fenntarthatóság fogalmát, és azt, hogy mi hogyan óvhatjuk a Földünket.
Beszélgető körben több témát érintettünk, vizek tisztasága, tiszta levegő fontossága, hulladékkezelés, energiatakarékosságra való figyelem, egészséges táplálkozás, természeti értékeink megóvása.
Az első évfolyam tanulói a témahét keretében a helyi piacon vásároltak. A sétánk előtt megbeszéltük, hogy hogyan vásároljunk környezettudatosan, így papírtáskát, szövettáskát, fonott kosarat és újrahasznosított zöldség-gyümölcs zsákot vittünk magunkkal nejlon szatyrok, zacskók helyett.
Az 1. a-c osztályos tanulók gyümölcsöt: almát, epret, zöldséget: retket és karalábét vettek. Amennyiben lehetett helyi termelőktől vásároltunk. Azt is megtudtuk, hogy vegyszermenetesen termelték a zöldségeket. Figyeltünk közben a helyes magatartásra, udvariasságra, illedelmes megnyilvánulásokra. Majd tízórai mellé el is fogyasztottuk a megvásárolt zöldséget, gyümölcsöt.
Az 1. c osztályosok a megvásárolt zöldséget (retket, hagymát, salátát) alapos mosás után feldarabolták és salátának elkészítették és így egy új ízvilággal ismerkedtek meg, amely mindenkit arra inspirált, hogy megkóstolja.
Sétát tettünk a városban a Piknik Park és a Kálmán Fürdő körül, ahol megtekintettük az ott élő állatokat (szamár, láma, kecske), a napelem telepet, virágzó, zöldellő növényeket és a alkálihidrogén-karbonátos hévízi forrás kutat, amellyel a medencéket töltik fel. Mindezekről már a séta előtt beszélgettünk.
Megismerkedtünk, hogyan készíthetünk egyszerű hulladékanyagokból játékokat: golyóvezetőt: kartondoboz tetejéből, papírgurigákból, célbadobót, kupakokból és pálcikából ügyességi játékot, tojástartó és néhány kupak felhasználásából amőba játékot, műanyag palack felső részéből szintén ügyességi játékot készítettünk és természetesen nagyon jó hangulatban ki is próbáltuk őket.
A 2. évfolyam tanulói az életet jelentő víz témakörére helyezték a hangsúlyt. Mérőedényekkel modellezték a Föld vízkészletét, így döbbentve rá a gyerekeket, hogy milyen icipici része hasznosítható a számunkra. Lényeges szempont volt a tanulók vízhez való pozitív kötődésének kialakítása, erősítése a víz téma komplex körbejárásával. A gyerekek "izgalmasnak" találták ezt a feladatot! Székfoglaló játékkal szelektíven gyűjtöttük a hulladékot, és elkészítettük a család „víz” lábnyomát. A gyerekek előzetes feladatként megfigyelték a család napi vízfogyasztását, és kiderült számukra, hogyan tudnak jobban takarékoskodni a felhasznált ivóvízzel.
A képeket ide kattintva tekinthetik meg!
/Slyuchné Prókai Erika munkaközösség-vezető/
3-4. évfolyam
A harmadik-negyedik évfolyam is bekapcsolódott a Fenntarthatósági témahét programjába. A 2021/2022-es tanév kiemelt témái a víz, az egészségvédelem és a felelős fogyasztás. Ezek mellett természetesen a hulladék, mint állandó téma is megjelenik.
A témahét keretében sokat beszélgettünk a gyerekekkel a környezetszennyezésről, a tudatos vásárlói magatartásról, vízkészleteink megóvásáról. Nagy hangsúlyt fektettünk a szelektív hulladékgyűjtésre, valamint az újrahasznosítás fontosságára. Videó filmet néztünk az édes és sós vizek szennyezettségéről, valamint arról is tájékozódtunk, hogy a világ mely részén gondoskodnak tudatosan a szelektív-, vagy egyáltalán a hulladékgyűjtésről.
Voltak osztályok, akik a szemét és a hulladék fogalmával foglalkoztak bővebben. Külön figyelmet szenteltek a veszélyes hulladékoknak, különös tekintettel a szárazelemek és akkumulátorok szelektív gyűjtésére.
Volt, ahol az egyik legfontosabb program - a családokat bevonva -, a heti egy bevásárlás volt, ahol a gyermekeknek adott lista alapján kellett megfigyelniük az árakat, amelyekről a következő napon beszélgettek. Megbeszélték azt is, hogy vajon akkor tudatosabb a vásárló, ha egy távolabbi boltban vásárol, ahol olcsóbbak a termékek, vagy inkább akkor, ha ugyan drágábban, de a hozzá legközelebb eső boltban vásárol be, ahova akár gyalog, akár kerékpárral is el tud menni.
A fenntarthatóság az egyik legérdekesebb, legizgalmasabb téma a gyerekek számára. Örömmel tapasztaltuk, hogy tanulóink nagyon tudják, miként vigyázhatunk a bolygónkra. Folyamatos feladatunk, hogy ez ne csak fejben, de a gyakorlatban is automatikusan működjön!
A képeket ide kattintva tekinthetik meg!
/Szentkutiné Ollé Ágnes munkaközösség-vezető/
Fejlesztő és napközis foglalkozások
A 2022. április 22-29. közötti időszakban a fejlesztő és napközis foglalkozásokon is kiemelt témánk volt a víz, az egészségvédelem és a felelős fogyasztás, valamint a szelektív hulladékgyűjtés, újrahasznosítás.
Tanulóink a kitűzött fejlesztési célokhoz illeszkedő olvasást, szövegértést, gondolkodást, vizuális figyelmet, emlékezetet, számolási készséget, szem-kéz koordinációt, nagy- és finommozgást fejlesztő feladatokat oldottak meg. Olvastak a mindennapi élethez, fenntartható életmódhoz kapcsolódó mondatokat, megfejtettek sok „vizes” találós kérdést, értelmeztek szólásokat és közmondásokat, a csapvíz fogyasztására ösztönző ismeretterjesztő szöveget. Példákat gyűjtöttek a szelektív hulladékgyűjtésre, s le is rajzolták azt.
Megkeresték a nagy képen „elbújt” tárgyakat, kiszínezték a Földet, játszottak képes memóriajátékokat. Célba dobtak PET palackokra, majd összeszámolták a szerzett pontokat. Gondos óvatossággal, kanalanként gyűjtötték edénybe az ivóvizet. Megtisztították a képzeletbeli patakot a műanyag hulladéktól, színes kupakokat szortíroztak.
A napköziben, egész napos osztályokban szintén változatos munka folyt: az elsősök a vizek élővilágáról és az újrahasznosításról beszélgettek. Ehhez kapcsolódóan szivárvány pikkelyes halat és játékot készítettek. A másodikosok felelevenítették, hogy mit tehetnek a mindennapokban környezetünk megóvása érdekében. Egyéni vállalásaikat írásban rögzítették. Étkezés után komposztba gyűjtötték a banánhéjakat. A harmadikosoknál főként a fenntarthatóság fogalom tartalma, a vízszennyezés és annak káros hatása, valamint a hulladék újrahasznosításának fontossága volt a fő téma. A negyedikesek megnézték, majd megbeszélték a 10 apróság, amivel megmentheted a Földet című filmet. Saját gyakorlatukból hoztak példát környezet- és pénztárcabarát megoldásokra, majd fenntarthatósági kvíz kérdésekre válaszoltak digitális formában. Minden csoportban színes rajzok sokasága született.
Bízom benne, hogy ez a tartalmas és jó hangulatú Témahét is hozzájárul ahhoz, hogy gyermekeink fenntarthatóságért elkötelezett felnőttekké váljanak.
A képeket ide kattintva tekinthetik meg!
/Mátyásné Adamik Ildikó munkaközösség-vezető/
Fenntarthatóság és környezettudatosság témahét Bélmegyeren
A sokasodó válságjelek mind jobban rákényszerítik az emberiséget arra, hogy komolyan vegye: csak egyetlen Földünk van. Bolygónkkal úgy kell bánnunk, hogy még utódaink számára is élhető hely maradjon. Ez a felismerés vezetett el a fenntartható fejlődés gondolatához, amelyet a tudósok az 1980-as évek végén fogalmaztak meg.
A fenntartható életmód magában foglalja a kemikáliák nélküli növénytermesztést, a tartósítómentes élelmiszerek fogyasztását. Az előbbiek ismeretében a bélmegyeri kisiskolások megtanulták a kézzel készült csigatészta készítését. A csigapödrés hatalmas élmény volt a tanulóknak. Kérték, hogy máskor is csináljunk ilyet.
A húsvéti tojás díszítéskor összetört kukó adta az ötletet a tojáshéjban történő búzafű hajtatására. A zöld búzafűnek magas a vitamin és az ásványi anyag tartalma. A búzafű préselt leveléből nyert lében értékes anyagok vannak. A természetes gyógymód száműzi a gyógyszereket, melyek valójában vegyszerek.
Az anyák napi ajándék készítésekor a természetben előforduló vagy néhány nap alatt lebomló termésekkel dolgoztunk. Fűztünk megfestett mogyoróból nyakláncot, almamagból karláncot. Alkottunk kerti holdviolából és kukoricakóróból pillangót, makkból és tobozpikkelyből virágot.
Minden kisdiák elkészítette a saját kóróhegedűjét, így volt alkalmunk kórusban vidáman zenélni.
A ruházkodás mára elvesztette korábbi szerepét. A divatos öltözködés jelentős energiaparazlással párosul. Mi ellátogattuk egy juhtartó gazdához, ahol megfigyeltük a birkanyírást. A gyapjúból készült ruhadarab nyűhetetlen, évtizedekig hordható.
A témahét programja rávilágított arra, hogy a jelenlegi pazarló életmód, ez a fajta „fejlődés” nem fenntartható!
A képeket ide kattintva tekinthetik meg!
/Simon Anna osztályfőnök/