Kincskereső kalandok
2017. március 24-én délután egy nagy kalandra hívtuk azokat a kis kalózokat, akik bátorságukkal, ügyességükkel, leleményességükkel meg tudják találni a Kincses szigeten elrejtett kincseket.
Egy rövid köszöntés után a kis kalózok és szüleik a KALÓZOK SZIGETÉNEK partjainál szorgalmasan keresték az elrejtett hajókat, amellyel útra indulhattak, kalózszalaggal a homlokukon, az első aranytallérral a karkötőjükön.
A KALÓZKIKÉPZŐBEN az újoncok komoly kiképzésben vettek részt, hogy a legjobb kalóz váljon belőlük. Szerencsére mindenki meg tudta tanulni a legalapvetőbb kalózmozdulatokat, mint a jobbra - balra tekingetés, távcsőbenézés, kötélmászás, kormányzás, evezés, tisztelgés. Mindenki felvehette jutalmát, az aranytallért.
Kihajózás után a KINCSKERESŐ-SZIGETRE vetődtek, ahol a kalózok sok-sok évvel ezelőtt elrejtették a kincseket. Nagyon figyelni kellett, mert a legizgalmasabb helyekre bújtak el az oroszlános tallérok. A kis kalózok azonban ügyesen megtalálták az összeset, a tanulói laptopok segítségével. Egy aranytallérral gazdagabbak lettek.
A következő úti cél a LABIRINTUS-SZIGET volt, ahol két útvonalon lehetett eljutni a hőn áhított kincshez. Az egyik útvonal során a magasságot kellett legyőzni, a másik útvonal során pedig a sötétséget, mivel ez az út a föld alatt húzódott. A kincses ládikához érve a sok kulcs közül ki kellett választani a megfelelőt. Aki rosszat választott, elölről kezdte az utak végigjárását. Végül siker koronázta a küzdelmet, mindenki megtalálta a megfelelő kulcsot, így a ládikából kivehette az aranytallérját.
A REJTŐZKÖDŐK SZIGETÉN a kis kalózok és szüleik maszkokat és álarcokat készítettek, mivel egy kalóznak fontos megtanulni a rejtőzködést, álcázást is. Mikor a tükörbe néztek, saját magukat sem ismerték fel, olyan jól sikerült elrejteniük valódi arcukat. Az ötödik aranytallérral a karkötőjükön kihajóztak utolsó előtti állomásuk színhelyére.
A VIDÁM KALÓZOK SZIGETÉN két feladat várta az odaérkezőket. Először is válaszolni kellett a kalózkapitány 7 kérdésére, majd mindenki táncra perdült egy mozgalmas kalózdal hallatán, a kiképzőben megtanult mozdulatokat felidézve. Az ügyes kis táncosok egy újabb aranytallérral gazdagodtak.
Az OKOS KALÓZOK SZIGETÉN kirakók és memóriakártyák várták a tengerjárókat, amelyet a 4.a osztály készített el számukra. Itt szükség volt a figyelemre és a nagyon jó memóriára. A kirakók darabjaiból képet állítottak össze, majd összemérték ügyességüket a memóriakártyázás terén. Újabb aranytallér volt a jutalom.
A hosszú, erőt próbáló út után újra lehorgonyoztak fáradt kis kalózaink szüleikkel együtt a Kalózok szigetének partjainál, ahol az aranytallérok mellé választhattak maguknak még egy-egy kalózos színezőt.
A nagy kaland után mindenki jókedvűen, vidáman és elégedetten távozott.
A képek az állomásnevekre kattintva megtekinthetők!