XVII. Nemzetközi Matematikaverseny
A tavasz nálunk újból a matematikaversenyek jegyében kezdődött. Iskolánk számára ennek egyik csúcspontját jelentette a XVII. Nemzetközi Matematikaverseny.
A verseny előkészítésekor nagy hangsúlyt fektettünk a feladatsorok összeállítására. Ennek a feladatnak alkotó megvalósítója két matematikát tanító tanár néni volt: Litvai Györgyné és Vrbovszki Beáta. Természetesen a már megszokott megvendégelést, ajándékozást és játszóházat is előkészítettük, megvalósítottuk.
Ebben az évben a vetélkedőnkön összesen hat város hetedik és nyolcadik osztályos tanulója vett részt. A versenyzők Gyomaendrődről, Szarvasról, Poprádról, Békéssámsonról, és Gádorosról, valamint Mezőberényből érkeztek. Több városból teljes csapat érkezett, azaz négy hetedik és négy nyolcadik osztályos versenyző.
A negyvennégy tanuló a versenydolgozat megírása után játékkal, tojásfestéssel és uzsonnával vezethette le verseny után a feszültséget, amíg a tanárok közösen, jó hangulatban javították, értékelték a dolgozatokat. Az eredményhirdetésre ezután került sor a Petőfi úti épületben.
Az eredmények:
Hetedik évfolyamon
egyéniben: 1. helyezett Komlódi Tamás (Mezőberény)
2. helyezett Papp Balázs (Mezőberény)
3. helyezett Egri Dóra (Szarvas)
csapatban: 1. helyezett Mezőberény A csapata
2. helyezett Békéssámson csapata
3. helyezett Szarvas csapata
Nyolcadik évfolyamon
egyéniben: 1. helyezett Machó Fanni (Mezőberény)
2. helyezett Temesvári Gábor (Mezőberény)
3. helyezett H Tóth Noel (Gyomaendrőd)
csapatban: 1. helyezett Mezőberény A csapata
2. helyezett Szarvas csapata
3. helyezett Gádoros csapata
Összesített csapat: 1. helyezett Mezőberény A csapata
2. helyezett Szarvas csapata
3. helyezett Poprád csapata
Minden versenyzőt dicséret illet a kitartó eredményes munkáért. Reméljük a következő tanévben is egy ilyen sikeres versenyt bonyolíthatunk le.
A képeket ide kattintva tekinthetik meg!
Bereczkiné Éber Ildikó
munkaközösség-vezető