Játékos sportfoglalkozások az óvodákban
Február 13-a és 24-e között Tóth Olivér kollégámmal, hét mezőberényi óvodába látogattunk el, ahol játékos sportfoglalkozást tartottunk.
A látogatások célja az volt, hogy megismerkedjünk azokkal a nagycsoportos gyerekekkel, akik a következő tanévben elkezdik általános iskolai tanulmányaikat. Az ismerkedésen túl népszerűsítettük iskolánkat, és a sportiskolai osztályunkat. Célunk volt, hogy olyan élményt vigyünk az óvodába, amelyet majd a következő évben a Mezőberényi Általános Iskola sportosztályában beiratkozó gyerekek megtapasztalnak. Ezért egy vidám játékos foglalkozást vezettünk, amelyben megjelent a szerepjáték, a mese, az ügyesség, és a bátorság próbája is. Foglalkozásainkon központi helyet kapott a zene, amit a gyerekek nagyon élveztek. Az óvodákban nagy örömmel fogadtak bennünket a gyerekek, akik szófogadóan és nagyon figyelmesen hajtották végre a különböző feladatokat, játékokat, kihívásokat.
A sportfoglalkozások sikert arattak a gyermekek körében, sok kipirosodott és örömteli arccal találkoztunk a játékos tevékenységek végén.
Reméljük, sok kisgyermekben felkeltettük az érdeklődést iskolánk sportiskolai osztálya iránt, és sok szeretettel várunk minden jelentkezőt a beválogató foglalkozáson!
Zsíros Péter
testnevelő tanár