^Vissza a lap tetejére
Elérhetőség
Telefon: 66/515-573
e-mail: altalanosiskola@mezobereny.hu

  • 1 Közösségépítés a 3. a-c-ben

    Iskolánkban évek óta hagyomány a családi közösségépítő délutánok szervezése. A 3. a-c osztályban különösen fontosnak tartjuk a gyerekek és szülők közösséggé formálását, hiszen az osztály egyik fele német nemzetiségi tanterv szerint tanul, míg a másik fele sportiskolás. Ebben a tanévben, az első ilyen jellegű program sorozatunk, a Márton naphoz kapcsolódik.
    Bővebben...
  • 2 A LEGO gyárban jártunk

    A világ öt LEGO gyárának egyike Nyíregyházán épült 2014-ben. Ami azóta is fejlődik, bővül. Már a tervezésnél figyeltek arra, hogy a látogatók betekinthessenek a gyár életébe. A közel 3 órás program során láthattuk, hogyan lesz a műanyag granulátumból LEGO kocka, majd végül dekorált, összeszerelt elemeket is tartalmazó LEGO vagy LEGO DUPLO doboz, ami a boltok polcaira kerül.
    Bővebben...
  • 3 Márton nap 2018 Témahét az 5.a osztályban

    Márton nap megünneplése a német nemzetiségi osztályokban kiemelt feladat. Mint minden évben, az idén is az 5.a osztály tanulói készültek témahét keretében e jeles napra. Ezen a héten a tanulók megismerkedhettek a név eredetével, Márton életével, hagyományos ételekkel és italokkal. Készítettek lampionokat, gyűjtöttek dalokat, amelyeket el is énekeltek.
    Bővebben...
  • 4 János vitéz a Nemzeti Színházban

    Vrbovszki Beáta tanár néni osztályával, az 5.a-val a budapesti Nemzeti Színházban járt, ahol megnéztük a János vitéz című előadást. Bea néni mellett ott volt magyartanárunk, Kesztyűs Zsuzsa néni is. Az út hosszú volt, 9-kor indultunk, és fél 1-re érkeztünk Budapestre, ahol gyönyörű látvány fogadott bennünket.
    Bővebben...
  • 5 Mezőberényi Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium

    A Mezőberényi Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium fenntartója és működtetője a Gyulai Tankerületi Központ. Tevékenysége Mezőberény, Bélmegyer, Murony települések közigazgatási területére vonatkozik. Jelenleg a székhelyen, három tagintézményben és négy telephelyen látja el feladatait.
    Bővebben...

Bolondos farsang

Iskolánk újabb beiskolázási programjára 2018. 02.09-én került sor, amikor a nagycsoportos óvodás gyermekeket vártuk kísérőikkel együtt egy vidám farsangi délutánra.

Nagy örömünkre több gyermek is jelmezben érkezett. A köszöntő után a program egy meglepetés vendég érkezésével kezdődött. A tél elűzését és a tavasz előcsalogatását Jancsi bohóc kezdte egy vidám versikével, majd a kis ovisokkal közösen egy dallal és tánccal alapozták meg a jó hangulatot a tanító nénikkel együtt.

Ezután érdekes helyekre vitte a gyerekeket Jancsi bohóc. A farsang jegyében ismerkedtek a tanulói laptopokkal, ahol puzzle-t raktak ki. Egy német mondóka alapján festettek, a digitális táblán pedig memória kártyákkal játszhattak. Peti bohóccal kipróbálhatták a szórakoztató szivárványos ejtőernyőt, majd kalapot és szemüveget készíthettek és díszíthettek, és egy angol dalra táncolhattak is.

A mókázást a résztvevők egy hamisítatlan farsangi „tevékenységgel”, a közös fánkevéssel koronázták meg.

Újra sikerült jó kedvet varázsolnunk a kis gyermekarcokra. Önfeledten játszottak, szórakoztak és vidámságuk a felnőttekre is átragadt.

Köszönjük a Szülőknek, hogy elhozták gyermekeiket erre a programunkra és lehetővé tették az ismerkedést és a közös játékot. Külön köszönjük Tánczos Imrének a finom fánkot!

Köszönöm Munkatársaim odaadó munkáját, amivel ismét sikerült örömteli órákat szerezni a gyerekeknek.

A képeket ide kattintva tekinthetik meg!

Hoffmann Sándorné

intézményvezető-helyettes

. mai.mezobereny.hu