^Vissza a lap tetejére
Elérhetőség
Telefon: 66/515-573
e-mail: altalanosiskola@mezobereny.hu

  • 1 Határtalanul Program Erdélyben

    Nagy izgalommal készültünk a Határtalanul Program keretében „Elek apó meséi: Erdélyi legendák és mondák nyomában” című kirándulásunk megvalósítására. Előkészítő órák keretében a 7. a-c, a 7. d és a 7. e osztály tanulóival együtt megismerkedtünk az Erdélyben élő magyarság létszámával, az államhatáron kívüli elhelyezkedés történelmi okaival, a meglátogatandó települések magyarságának történetével. Térképen megkerestük az úticéljainkat. Megvizsgáltuk Erdély összlakosságának etnikai összetételét.
    Bővebben...
  • 2 Színházban jártunk

    2023. május 25-én délután került sor mesebérletünk harmadik, egyben utolsó elődására. Így ismét a Békéscsabai Jókai Színházba látogattunk el iskolánk 86 tanulójával. Nagy érdeklődéssel vártuk Benedek Elek – Szente Éva: Égig érő fa című előadását, hiszen sokunk által ismert mese került feldolgozásra.
    Bővebben...
  • 3 Sikeres szereplés a JóPálya vetélkedő megyei döntőjében

    A 7.a-c osztály három tanulója, Eszenyi Gergő Noel, Kulich Dávid és Miklovicz Áron a Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara által szervezett JóPálya nevű háromfordulós vetélkedő megyei döntőjében 2. helyezést ért el. A versenyre Békés vármegyei általános iskolák 6-7. osztályos tanulói nevezhettek. A verseny első fordulójában egy a szakmákkal kapcsolatos online kérdőívet kellet kitölteniük a gyerekeknek
    Bővebben...
  • 4 Simonyi Zsigmond helyesírási verseny 2. fordulója

    Lezárult a XXVI. Kárpát-medencei Simonyi Zsigmond helyesírási verseny 2. fordulója, megszülettek az eredmények. A versenyszabályzat értelmében Magyarországon az 5–8. évfolyamról: minden megyéből évfolyamonként 1 fő I. helyezett tanuló; a fővárosból évfolyamonként 3 fő, az I–III. helyezett tanulók jutnak tovább a döntőbe.
    Bővebben...
  • 5 Mezőberényi Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium

    A Mezőberényi Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Kollégium fenntartója és működtetője a Gyulai Tankerületi Központ. Tevékenysége Mezőberény, Bélmegyer, Murony települések közigazgatási területére vonatkozik. Jelenleg a székhelyen, három tagintézményben és négy telephelyen látja el feladatait.
    Bővebben...

Tanulóink

1. évfolyam

Szentkutiné Ollé Ágnes
 1. c   19 fő
 Kisné Bartalus Anikó Julianna
1. d   18 fő
 Balázs Adrienn  Antóni Áron Nándor
 Balázs Dorina  Balogh Milán Gábor
 Balta Csanád  Boda Brendon László
 Bereczki Lora  Burai László Kristóf
 Bodó Hanna Viola  Fekete Vanessza
 Boldóczki Gréta Zsanett  Horváth Tamás
 Burai Rikárdó Noel  Kótai Hanna
 Fülöp Csanád  Lakatos Nóra Zselyke
 Galó Tímea Hanna  Lakatos Vanda
 Hajdu Zora  Mészáros Brájen Szantiágó
 Horváth Natália  Mészáros Dzsenifer
 Juhász Emma Sára  Mikolaivna Iakubets Darina
 Kreisz Adrienn  Mitykó Máté Ákos
 Kulich Csenge Dia  Molnár Karolina Éva
 Nagy Barbara Alexandra  Rövid Balázs Dzsúlió
 Rácz Szvetlána  Szabó Rubina Ketrin
 Szabó Ádám  Szabó Sanel
 Tokaji Zsóka Hanna  Ürmös Friderika
 Váradi-Petrovszki Noel  

2. évfolyam

Mezeiné Szegedi Erzsébet
 2. a   24 fő
Slyuchné Prókai Erika
2. c   21 fő
 Balogh Dezső Zsolt  Adamik Ajna
 Balogh Ivett Vanessza  Balázs Fanni
 Baranyai Dia  Balogh Leonárdó
 Benke Gábor László  Berecz Levente Roland
 Burai Alexandra Barbara  Biró Dóra
 Csikós Bence  Bobály Zsófia
 Csóka Bíborka Anita  Bodor Milán Ivó
 Epstein Csenge  Bozsányi Raul Nikolasz
 Fábián Lili  Czinkoczki Réka
 Hangrád Zalán Ármin  Gál Imre
 Hanyecz Noel Sándor  Halász Kristóf
 Jagicza Dóra  Horváth Ákos
 Jánosi Dénes Raul  Károlyi Bendegúz Csaba
 Jónás Kármen  Károlyi Zoltán
 Kovács-Bacsó Bence  Kertész Máté
 Lakatos Dzsesszika  Nagy Natália
 Lakatos Lara  Németh Szofi
 Lakatos Rubina  Plavecz Erika
 László Milán  Plavecz Gréta Katalin
 Mészáros Ramóna  Plavecz Maja Anita
 Mezei Renátó Máté  Szűcs Szabolcs
 Poroszlai Anna Veronika  
 Reszelő Rajmund  
 Tóth Letícia  

3. évfolyam

Plaveczné Sonkoly Anita
3. a-c  22 fő
Tóth Erika
3. c  24 fő
Székelyné Sáli Ilona
 3. d  21 fő
 Andrejsi Zsuzsanna  Baji Gréta  Balogh Loretta
 Baranyai Hanna  Balta Levente  Berecz Mirella
 Bencsik Csanád  Biró Zselyke  Bregyán Kevin
 Földesi Máté  Bozsányi Boglárka  Csarnai László
 Fulajtár Bence  Csák Antal  Csávás Krisztián
 Fulajtár Zoé Petra  Domoki Dávid  Fekete Ákos Áron
 Fülöp Máté Tibor  Dunai Attila Péter  Fekete Fanni
 Gyöngyösi Liliána Bernadett  Gulyás Petra  Geszti Luca Hanna
 Lakatos Fatime  Hoffmann Gerda Erika  Győri Gábriel János
 Maléth Mátyás Dániel  Horváth Dzsamilla Éva  Horváth Kevin Richárd
 Maléth Melinda Noémi  Jónás Sebestyén  Keresztesi Alex
 Márta Gréta  Károlyi Viktória  Kótai Kevin
 Poroszlai Attila László  Kótai Jázmin Zoé  Lakatos Dániel
 Poroszlai Balázs István  Kovács-Bötsch Levente  Lakatos Rajmund
 Reszelő Jácint Kálmán  Kruzics Rebeka  Laskai Dániel
 Seres Tímea  Lutsa Karina  Ohar Emili
 Szilágyi Leonardó  Márki Csanád  Oleksandra Prodan
 Szilágyi Rikárdó  Martelossi Michael Aron  Rácz Vanessza Katalin
 Szugyiczki Bella  Mészáros Alexa  Rövid Klaudia Jázmin
 Terdik Vivien Lea  Mezei Denisz  Surmon Dzsenifer Alexandra
 Uhrin Gergő  Palásti-Berecz Csenge Rebeka  Vrazsovits Raul
 Vágvölgyi Fruzsina Léna  Szűcs Réka Gabriella  
   Tánczos Panna Edit  
   Tóth Csaba Titán  

4. évfolyam

Fintáné Csernai Anikó
 4. a 11 fő
Kecskeméti Ildikó
4. c  21 fő
Schäferné Kurilla Anikó
4. d  21 fő
 Burai Virág  Balogh Rubina Florentina  Antóni Szonja Ilona
 Haraszti  Balta Linda  Balogh Maja Klaudia
 Kocsor Kornél  Berner Lea  Berecz Krisztofer
 Markos Annamária  Eszenyi Réka Kata  Berecz Regina
 Mészáros Erik  Faragó Noel Máté  Bodor Médea Tifani
 Seres Boglárka  Gál Balázs  Burai Attila Dávid
 Szigeti Vanda  Hermeczi Roland  Burai Róbert
 Tóth Iván  Horváth Lénárd  Dékány Erik Armand
 Tóth sziládr László  Horváth Róbert  Horváth Tamás
 Urbán Fanni  Katona Levente Róbert  Horváth Tamás András
 Zolnai Balázs Áron  Kertész András  Kolompár Mihály
   Kolompár János Szantiágó  Lakatos Adrienn Johanna
   Kovács Janka  Lakatos Szebasztián
   Kreisz Viktória  Mezei Tina Karolina
   Mezei Alícia Debóra  Molnár Patrik
   Nagy Brigitta  Poros Adrienn Júlia
   Plavesz Levente Zoltán  Rácz Dóra Mercédesz
   Plavecz Lóránt  Rácz Ervin
   Rácz Patrik  Rácz Róbert Lajos
   Reszelő Ivó Izmael  Szász Noel
   Zavada Zoltán  Szász Zenta

5. évfolyam

Kocsorné Kovács Bernadett
 5. a  15 fő
Bereczkiné Éber ildikó
5. c  19 fő 
Károlyiné Schäfer Szilvia
 5. d  21 fő
 Búza Nóra  Benyovszki Zétény  Balogh Krisztián
 Geszti Cintia Melinda  Bereczki Norina  Berecz Ramóna
 Hajdu Gréta Anasztázia  Cs Nagy Sára  Bíró Efraim Zsolt
 Jantyik Nikolett  Csák Zoárd  Budai Antal Noel
 Kiss Zsanett  Cservenák Roland  Budai Kamilla Hanna
 Machó Lőrinc  Hajkó Ákos Balázs  Csikós Dániel
 Rácz Bianka Emma  Jakucs Antónia  Darócz Alexander
 Rácz Kálmán Rikárdó  Károlyi Bianka Ilona  Fehér Benjámin
 Somlyai Hanna  Kopányi László Bence  Fekete Enrikó Dávid
 Surmon Richárd Imre  Kótai Dorina  Ilchenko Roman
 Szűcs Bence  Krám Norbert Milán  Jónás Larissza Szonja
 Tánczos Liza  Mészáros Csaba Brendon  Kótai Lajos Krisztián
 Tóth Nimród Levente  Nemes Levente  Kótai Márk
 Tóth Rafael Kevin  Rácz Ferenc  Lakatos Norbert
 Varga Zalán  Szabó Lőrinc Zalán  Lázók Levente
   Szilágyi László Sándor  Mészáros Lorenzó Zsolt
   Török Nelli  Nánási Valentin Dávid
   Uhrin Réka  Rácz Krisztián Raul
   Vrbovszki Anna  Ramotai Réka
     Reszelő Liliána Emma
     Rostytslov Yolkin

6. évfolyam  

Kővári Ildikó
6. b 15 fő
Jakabné Wagner Krisztina
6. c  15 fő
Kajlik Péter István
 6. d  16 fő 
 Biliczki Balázs  Bakró Alexa Arabella  Berecz Dénes
 Bodor Adrián  Balta Roland  Csákó Kristóf József
 Braun Alíz Alexandra  Bozsányi Mánuel Mohamed  Csikós Izidor
 Cs Nagy Anna  Czinanó Tatjána  Horváth Adrián
 Csarnai Mária Viktória  Czirbuly Tamás  Horváth Vanessza Julianna
 Csávás Zoltán  Fazekas-Bíró Kata  Jónás Zoé Mónika
 Faragó Martin Kevin  Gyöngyösi Melitta  Kótai Gábor
 Fekete Zsanett Erika  Hoffmann Dorina Adrienn  Kracsek Bence
 Gólya Zsombor  Kertész Ákos  Lakatos Dorina
 Horváth Tímea  Kis Barbara  Mező Levente
 Komáromi István  Kis Roland Máté  Oláh Hanna Jázmin
 Kovács Tünde Franciska  Rácz Miranda  Piroska Richárd Noel
 Lázok István  Reszelő Ramóna Kamilla  Reghis Sára Anna
 Oláh Zoltán Lajos  Reszelő Rudolf Olivér  Reghis Szonja Eszter
 Tóth Krisztián Mihály  Tóth Máté  Vagyon Fanni
     Varga Adrienn Mercédesz

7. évfolyam

Tóth Olivér
7. a-c  28 fő
Poroszlainé Bereczki Veronika
 7. d 15 fő
Bécsi Erika Erzsébet
7. e 13 fő
 Adamik Nikolett  Berecz János  Bakos Jáde
 Antóni Amira Debóra  Bodor Barbara  Csikós Raul
 Bagi Jana Melinda  Csarnai Imre  Horváth Olivér
 Balogh Benjámin  Fazekas-Bíró Ferenc  Kolompár Fatime Kitti
 Berczi Emília  Fehér Kira  Kucsera Márk
 Berner Sára  Horváth Kálmán Sándor  Lakatos Tibor
 Burai Joel  Ilchenko Margarita  Laskai Nikolett
 Eszenyi Gergő Noel  Kolompár Evelin Anita  Mészáros Ármin
 Gál Szabina  Kótai Sándor Milán  Mészáros Ketrin Erzsébet
 Halász Alexa  Labodár Tamara  Piroska Melissza
 Horváth János  Lakatos Armandó Csaba  Prekopa Ketrin
 Jenei Hunor Antal  Miczura Milán  Rácz Péter
 Kulich Dávid  Poros György Béla  Szekeres Dániel
 Lakatos Ervin Ernő  Rostás Rómeó Andzseló  
 Machó Hanna Réka  Tóth Renátó  
 Mezei Ketrin Dzsesszika    
 Miklovicz Áron    
 Molnár Boglárka    
 Nagy Nikoletta    
 Plavecz Máté    
 Povázsai Hanna    
 Rákóczi Ferenc Bence    
 Reghis Rúben Dániel    
 Sándor Ábel    
 Szabó Laura Sára    
 Tímár Levente    
 Torma Dániel    
 Varga Áron    

8. évfolyam

Tóthné Győri Zsuzsanna
 8. a  26 fő
Kecskeméti Gizella
8. c  25 fő
Tóth Zoltánné
 8. d 25 fő
Zsíros Gábor
8. e  25 fő 
 Bálint Gergő  Bacsa Dorina  Bakró Gina Krisztina  Bánszki Zsombor
 Benyovszki Zoé  Biró Gergő  Bíró Liza Elena  Bereczki Pál
 Birinyi Máté Zoltán  Borka Laura Andrea  Burai Jázmin Mária  Biliczki András
 Boruzs Gyula Levente  Burai Román  Eger Ádám  Bodor Benjámin
 Boruzs Petra  Cs Nagy Máté  Fekete Richárd  Budai Boglárka Amália
 Czirbuly András  Csávás Emese  Földi Cintia Noémi  Dovál Vivien
 Duna Laura Mária  Gschwindt Dávid  Giricz Alexandra Gréta  Dunai Sándor Dávid
 Fesető Boldizsár  Horváth Léna  Gottschick Mihály  Farkas Jázmin
 Fülöp Sándor  Kertész Viktória  Gyöngyösi Milán  Fekete Bence Attila
 Gottschick Vilmos Nándor  Kőfalvi Attila Hunor  Hegyesi Boglárka Fanni  Horváth Ármin Ádám
 Gyaraki Andrea  Lakatos-Bereczki Ágnes  Lakatos Amanda  Jakucs Rebeka
 Hőgye Szille  Lakatos-Bereczki Emil  Lakatos Leonard  Jónás Emese Noémi
 Kiss Adrienn  Lédig Nóra  Laskai Adrienn  Karácson Mirella
 Kozma Lili  Mészáros Milán  Mezei Krisztián  Károlyi Gyöngyi Virág
 Kővári Petra  Miklovicz Fanni  Mezei Liliána  Kis László Dániel
 Lakatos Letícia  Nagy Panka Liliána  Oláh Fanni  Kostenko Mariia
 Martincsek Réka Edit  Oláh Veronika Noémi  Opra János  Lenkes Mihály
 Patai Miron Zoltán  Plavecz Szabolcs  Osztódi Márk  Mészáros Jonatán
 Pecze Jázmin  Povázsai Maja  Perei Viktória  Mező János
 Rácz Henrietta  Rácz Rómeó  Rácz Renáta  Mojzsis Viktória
 Rau Mihály  Rigó Zoé Virág  Reszelő Kira Penelopé  Molnár Erik
 Székely Csaba  Tóth Boglárka  Rozsnyai Martin Dávid  Rövid Jácint
 Szigeti Boglárka  Tóth Friderika  Surmon Vivien Magdolna  Sápi Roland
 Szurovecz Tibor  Tóth Kinga  Szőke Kristóf  Sebestyén Dávid
 Tokaji Zsófia Andrea  Tóth Viktória Enikő  Tóth Nikolett Virág  Suki Mirella
 Varga Máté      

Bélmegyer

Simon Anna
1-4. b  11 fő
 Bánszki Nimród 2.
 Szekerczés Bálint 2.
 Idul Csenge Csilla 3
 Szekerczés Dominik Sándor  3.
 Szepesi Zsolt Mátyás 3.
 Kovács Alíz 4.
 Kovács Zalán 4.
 Papp Szilvia 4.
 Szabó Barnabás 4.
 Szekereczés Zoltán Balázs 4.
 Weitmann Dominik Márton 4.

 

. mai.mezobereny.hu